Az alábbiakban összegyűjtöttem a pszichológiával és a pszichológusokkal kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, amelyek veszélyesek lehetnek, hiszen megakadályozhatják, hogy probléma esetén az arra rászorulók segítséget kérjenek és kapjanak. A téves hiedelmek eloszlatásával talán többen fordulnak majd pszichológushoz, ami hozzájárulhat a társadalom mentális egészségének javulásához.

Pszichológushoz csak a beteg emberek járnak

Hozzám az esetek 95 %-ában teljesen egészséges emberek érkeznek, akik viszont aktuálisan elakadással, krízissel, stresszkezelési nehézségekkel küzdenek, és a korábban rendelkezésre álló megküzdési stratégiáik már nem elégségesek ahhoz, hogy túljussanak a problémán. Bár statisztikát erről nem vezetek, de eddig a legkülönfélébb problémákkal kerestek meg, kezdve a függőségtől a családi és munkahelyi problémákon át egészen a traumákig. A képzettségemet és a kompetenciahatáraimat tekintve alapvetően egészséges emberekkel dolgozom.

Egyébként pedig szakvizsgához nekünk is teljesíteni kell legalább 150 óra önismeretet, ami bizony egy pszichológus kollégánál való rendszeres megjelenést és sokszor kemény közös munkát takar. Ez utóbbi azért is rendkívül hasznos, mert a Kliensekkel való hatékony munkához szükség van egy stabil önképre és egy reális önértékelésre.

A pszichológus is jár pszichológushoz

Igen. A 150 óra önismereten túl rendszeresen ajánlott szupervízióba is járni. Ilyenkor egy -egy nehezebb esettel keressük fel a nálunk képzettebb, tapasztaltabb kollégát, aki segít abban, hogyan vezessük tovább az esetet.

Ugyanakkor, ha nekünk is lehetnek nehézségeink, és ilyenkor jó elmenni és feldolgozni azokat. Egyrészt, jobban érezzük magunkat a bőrünkben, másrészt, ha nekünk magunknak is vannak nehézségeink, sokkal nehezebb kísérni valaki mást a saját nehézégeiben.

Pszichológushoz  vagy pszichiáterhez menjek?

Klasszikus különbségtétel, hogy a pszichiáter gyógyszert ír fel, a pszichológus nem. Ezzel együtt a pszichiáter elvégezte az orvosi egyetemet, ezt követően szakvizsgázott. A pszichológus 5 évig pszichológiát tanult az egyetemen, majd kiválasztotta a pszichológiának azt az ágát, ami érdekli, és elvégezte a megfelelő képzést 2-4 év alatt. Emellett különféle módszereket is tanulunk, melyek spektruma rendkívül széles a családterápiától a művészetterápián át a traumafeldolgozásig.

Vannak barátaim és családom, nincs szükségem pszichológusra

Mindig örömmel hallom, ha valakinek támaszul szolgál a családja, vagy a baráti köre. Ennek ellenére, ha mégis krízisbe kerül, aminek megoldásához külső segítséget is igénybe szeretne venni, az nem a család és a barátok kudarcát, vagy elégtelenségét mutatja. A pszichológus külső szemlélőként tekint a kliens által elmondottakra, érzelmileg nem vonódik be, ezáltal akár olyan szempontokat is felvillanthat, amelyeket a Kliens korábban nem látott az. Ezzel lehetővé teszi a szempontváltást.

A pszichológus tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogyan oldjam meg a problémáimat

Ügyelünk arra, hogy ne adjunk konkrét tanácsot, kivéve akkor, ha valaki komoly veszélyben, akár életveszélyben van. Ez utóbbira példa, ha súlyos szóbeli, fizikai vagy szexuális bántalmazás elszenvedője.

Egy adott helyzetben majd a Kliensnek kell helyt állnia, és előre nem tudhatjuk, hogy alakulnak az események, ezért veszélyes lenne előre gyártott forgatókönyv alapján döntést hozni.

A pszichológus belelát a fejembe, tudja, mit gondolok

Egyértelműen nem. A tapasztalatok alapján lehet, hogy könnyebben felismerünk mintázatokat, amiből gyorsabban tudunk következtetést levonni, esetleg jobban figyelünk a testbeszédre, de ez még nem jelenti azt, hogy gondolatolvasók lennénk.

A pszichológus nem volt még olyan helyzetben, mint én, biztosan nem ért majd meg, talán még hülyének is néz

Ha ez igaz lenne, a szakmánk nem létezne. Alaptétel, hogy a Klienshez empátiával közelítünk. Egyébként pedig nem tudhatom, hogy mikor kerülök olyan helyzetbe, mint ő, de az is lehet, hogy ugyanolyan a helyzetben vagyunk. Nagy valószínűséggel ő ezt soha nem fogja megtudni, mert pszichológusként nem beszélek magamról csak rendkívül minimális mértékben. A problémákat nem hasonlíthatjuk össze aszerint, kié a súlyosabb. Az, aki elveszített egy magzatot, talán ugyanakkor fájdalmat él meg, mint egy özvegyasszony, aki a férjét gyászolja. Nincs jogom eldönteni, ki szenved jobban.

Összességében elmondható, hogy a pszichológiát is sok sztereotípia, sőt előítélet övezi. Ezek talán lassan oszlanak, de még mindig jelentős utat kell megtennünk addig, míg nem csak fizikai, testi problémák, hanem érzelmi, pszichés gondok esetén is természetes lesz segítséget kérni.